Álom

Téli álmot alszom, ne kelts fel.

Nehéz

Most jöttem rá, hogy nagyon nehéz munkát vállaltam fel. Jó lett volna, ha valaki tavaly májusban azt mondja, te hülye ne  gondolkozz ezen. Én sem gondoltam végig, mivel jár egy olyan osztály vezetése, ahol majdnem minden gyerekkel probléma van. De ma rájöttem valamire. Hat évig 6-10 éves gyerekek között voltam, és természetessé vált, hogy mindig nagyon figyelnem kellett rájuk. Mikor középiskolába jöttem, nem mondta seni, hogy itt már önállóbbak, nem kell anyáskodni senki felett. Ez lett a vesztem. Csak gyűltek a butaságok, amit a kölkök elkövettek, én meg mindig meg akartam védeni őket. Mostmár tudom, hogy nem szabad. Van nekik anyjuk és apjuk – vagy valami hasonló – majd ők foglalkoznak velük. Ha nem, akkor az sem az én problémám. Ma elegem lett az anyáskodásból. Sok szülő nem érti meg, miért nem tudok elszámolni a gyermekük minden, iskolában töltött percéről.  Nem értik meg, miért mondok én mást a történtekről, mint az ő aranyos gyermekük. Nem értik meg, hogy én csak tanítani és irányítani tudom az ő 15-16… éves gyermeküket, nevelni már nem, mert azt nekik kellett volna évekkel ezelőtt, és nem akkor, amikor a gyerek részegen jön fel az iskolába. Sokat hallani arról, hogy bántalmazzák a pedagógusokat, de ezekből az ügyekből vagy nem lesz ügy, vagy nem hallunk a fejleményekről semmit, mert – gondolom én – nem a pedagógus kerül ki győztesen. De miért is nem? Miért kell eltűrni nap mint nap a megaláztatásokat? Miért kell mindig igazat adni egy olyan kölyöknek, aki a saját anyját is átveri? Teljesen megértem azokat a pedagógusokat, akik mostanában azon kezdtek gondolkodni, hogy más pályát keresnek. Én is gondolkoztam, gondolkozom ezen, habár tudom, nagyon nehezen tudnék mást csinálni. Mindig mondom azoknak, akik csodálkoznak azon, hogy tudom mosolyogva lekezelni a dolgokat, hogy mazohista vagyok.  Mindenki mazohista, aki arra áldozza az életét, hogy mások gyerekeit tanítsa, nevelje, vagy éppen vesződjön velük, ahelyett, hogy a sajátjaival foglalkozzon.

Meg kell tanulnunk lazítani…

Makarenkói pofon

Az első eset

Makarenkóról a legtöbbeknek Magyarországon az úgynevezett “Makarenkói pofon” jut eszükbe. Valójában két eset volt a Gorkij-telep, a Kurjázs és a Dzerzsinszkij Kommuna történetében, amikor Makarnko “testi erőszakhoz” folyamodott. 1920-ban rendkívül nehéz körülmények között kezdte el megszervezni a Gorkij-telepet. A polgárháború még javában tartott, a növendékek és a személyzet élelmezése, ruhával való ellátása nem volt megoldott. A telep első növendékei félig felnőtt tizenévesek voltak, akik addig a városokban, pályaudvarokon, vonatokon lopásból tartották fenn magukat (ők voltak az akkoriban ún. fiatalkorú bűnözők). Az első hónapokban ezek a fiatalok továbbra is bejártak a városba lopni, a Gorkij-telep kevés vagyonát is széthordták, Makarenko és a két pedagógusnő (Jekatyerina Grigorjevnya és Lidocska), illetve a telep gondnoka (Kalina Ivanovics Szergyuk) nem tudták sehogy sem tudta megakadályozni ezt a tevékenységüket. A fordulópontot az az eset jelentette, amikor Makarenko felszólította a növendékeket, hogy “Gyerünk ki fát vágni, mert elfogyott a tüzelőnk!”. Erre ők gúnyosan feleltek, hogy eszük ágában sincs, hiszen a pedagógusok és a gondnok úgyis kénytelen lesz fát vágni nélkülük is. Makarenko ekkor lekevert egy pofont a gúnyolódó növendéknek, Zadorovnak. Zadorov ez után kezet nyújtott Makarenkonak, és mivel a többiek előtt is tekintélye volt, innentől kezdve a fegyelem javulásnak indult a Gorkij-telepen.

Miért…

…nem lehet verni a gyereket?

Milyen igaz

“Az oktatási rendszerek túl sok erőfeszítést pazarolnak a tanulók besorolására és osztályozására ahelyett, hogy képességeik fejlesztésével foglalkoznának és javítanák hozzáállásukat a tanuláshoz;”

innen

Alakul a molekula

Mármint az osztály. Lassan sikerül összecsiszolódni. Persze akadnak még gondok. Már csak a kollégákat kellene az osztályhoz csiszolni. Ez most nagyon nehéznek tűnik. Sunyi módon leirattam a gyerekekkel, hogy mit gondolnak a tanárokról. Sok mindent leírtak. Szeretem bennük, hogy nagyon őszinték. Ha nem tetszik valami, azonnal megmondják. Két dolgot kaptam vissza majdnem minden gyerektől: több óra unalmas; ne egy gyerek magatartása után ítéljük meg a többieket. Milyen igazuk van!

A saját fajtám

Amióta pedagógusként dolgozom, többször előfordult, hogy kritizáltam a pályatársaimat. Ez most nem gyónás, hanem egy újabb kritika.

Egy hete az egyik kilencedikes ismerősöm megkért, hogy segítsek egy exceles feladatban. Csupán annyi volt a feladat, hogy egy számrendszereket kezelő excel-fájlt kell készíteni. Több segítséget nem kaptak a kedves tanáruktól.

Mivel nem ismertem ilyen függvény, gyorsan utánanéztem. Az excel sugója szerint a megfelelő fg. a deb2bin, bin2deb stb. Ezek segítségével el is készítettem a megoldást, ahol külön részben le is írtam, hogy ezek a függvények csak 512-ig tudnak átváltani. A feladatot ma kapta vissza a srác, és nem lett jó. A tanár szerint a függvények németül(?) vannak, és nem tud átválltani nagy számokat. Persze a szerinte jó megoldást nem mutatta meg, csak egy állítólag általa készített fájl, ami minden számot átvált, de a függvényeket nem mondta meg. És itt durrant el az agyam. Bumm…

Úgy tudom a pedagógus azért van, hogy új ismereteket adjon át a diákjainak, és nem azért, hogy hülye kamaszként közölje a gyerekekkel, hogy “bibi az enyééém jobb!” A hülye. Sok olyan tanárról hallottam már, akik azért mert “elit” (bár ahol ez történt már közel sem elit) iskolában tanítanak, már nem is tanítanak, csak vannak, és elvárják, hogy a gyerek zseninek szülessen, és tanítson meg neki mindent a különtanár. Na, pont az ilyeneket kellene újra iskolapadba ültetni, vagy elküldeni egy zűrös iskolába, modjuk az enyémbe, én meg megyek tanítani normális gyerekek közé.

Az ilyen pedagógusok egyáltalán nem érzik hivatásuknak a tanítást, és tuti, hogy az ilyenek miatt nézik le a többieket. Pfuj…

Befejezésként csak ennyit: akinek nem inge, ne vegye magára!

A cigányság

Vegyük akkor végig, hogy hogyan működik ez a dolog.

I. A cigányság – nem nevezhető homogén nemzeti kisebbségnek.

Sem nyelvükben, sem szokásaikban nem egységesek, sőt, az egyes csoportok között sokszor masszív gyűlölködés van. Ugyanakkor csak a nagyon ostobák, meg a közelről érintettek tagadják a cigánybűnözés létét – és egyre inkább tudatosul a társadalomban, hogy a média süket szövegével szemben a cigányoktól tényleg félni kell. Fizikailag. Merthogy ha jön öt cigány suhanc az utcán, akkor azok megkéselnek akárkit húsz forintért, ha olyan kedvük van. Vagy éppen agyonverik azt, aki a saját hibájából az útra futó purdét elsodorja, könnyű sérülést okozva.

Mit kezdhet ilyenkor az ember?

Már ötödik hete gyötörjük egymást az osztállyal. Hol jobban, hol rosszabbul viselem. Ma jobban, pénteken rosszabbul. Még abban az időszakban vagyunk, amikor próbálgatjuk egymást, keresgéljük a határokat. Én már megtaláltam az osztályét. Azt hiszem… Ma már eléggé utáltak ahhoz, hogy elkezdjenek kedvelni. Csak néhány gyerekkel nem tudok mit kezdeni. A lányokkal semmi probléma, de erről majd később. Néhány fiú viszont azt hiszi, hogy nekik mindent lehet. Olyanok, mint a dedósok, ha valamire nemet mondok, megsértődnek, és felfújják magukat. Vicces ilyenkor nézni őket. Ma mondtam nekik, hogy mostantól visszakapják azt a stílust, amit ők produkálnak, tehát beveszem a leszarom tablettát, és viszontlátásra.
A lányokról: Szerencsére a csoportbontás nemek szerint van nálunk. Így sokkal könnyebb tanítani, főleg, hogy a lányok sokkal érettebbek agyilag, mint a srácok. Sokkal hamarabb megértik, hogy a sok “hülyeség”, amit tanulnak, az ő érdeküket szolgálja.

Érdekes követni, hogy egy új csoportban hogyan alakul a szocializálódás, hogyan találnak egymásra a kis csoportok. Van egy négyes banda, akik nem csinálnak egész nap semmit. Motiválni nem lehet őket. Ők meg is mondták, hogy csak azért vannak itt, hogy otthon kapják a családi pótlékot. Szép… Erre a négyes fogatra kellene hatnom valahogy, és akkor nem lenne probléma. Várom az ötleteket!

Miért is?

Kedves Olvasóm!

Miért is született ez a blog?

Sokadik éve pedagógusként dolgozok, és időnként jó dolog kiírni/kibeszélni a történéseket. Itt nem olvashatsz majd neveket, azt sem tudod meg, melyik iskolában dolgozom, de remélem hasznos lesz a blog, leginkább az idegszálaimnak.

Íme néhány információ a kezdetekhez:

Most kaptam először osztályt, méghozzá szakiskolait. Sokan vannak, az osztályom fele évismétlő (van aki harmadjára). Összetételben: 50-50, vagy aki rossz (illetve vérbeli pedagógus), annak 90-10.

Szeretném, ha segítenél együtt gondolkodni a problémákon, és megoldást taláni. Minden ötletet szívesen fogadok majd.

thinker