Makarenkói pofon

Az első eset

Makarenkóról a legtöbbeknek Magyarországon az úgynevezett “Makarenkói pofon” jut eszükbe. Valójában két eset volt a Gorkij-telep, a Kurjázs és a Dzerzsinszkij Kommuna történetében, amikor Makarnko “testi erőszakhoz” folyamodott. 1920-ban rendkívül nehéz körülmények között kezdte el megszervezni a Gorkij-telepet. A polgárháború még javában tartott, a növendékek és a személyzet élelmezése, ruhával való ellátása nem volt megoldott. A telep első növendékei félig felnőtt tizenévesek voltak, akik addig a városokban, pályaudvarokon, vonatokon lopásból tartották fenn magukat (ők voltak az akkoriban ún. fiatalkorú bűnözők). Az első hónapokban ezek a fiatalok továbbra is bejártak a városba lopni, a Gorkij-telep kevés vagyonát is széthordták, Makarenko és a két pedagógusnő (Jekatyerina Grigorjevnya és Lidocska), illetve a telep gondnoka (Kalina Ivanovics Szergyuk) nem tudták sehogy sem tudta megakadályozni ezt a tevékenységüket. A fordulópontot az az eset jelentette, amikor Makarenko felszólította a növendékeket, hogy “Gyerünk ki fát vágni, mert elfogyott a tüzelőnk!”. Erre ők gúnyosan feleltek, hogy eszük ágában sincs, hiszen a pedagógusok és a gondnok úgyis kénytelen lesz fát vágni nélkülük is. Makarenko ekkor lekevert egy pofont a gúnyolódó növendéknek, Zadorovnak. Zadorov ez után kezet nyújtott Makarenkonak, és mivel a többiek előtt is tekintélye volt, innentől kezdve a fegyelem javulásnak indult a Gorkij-telepen.

A második eset

A második esetben a Gorkij-telepen bizonyos okokból elterjedt az antiszemitizmus: a zsidó származású kisgyerekeket folyton zaklatták és bántalmazták társaik. Makarenko mindent megpróbált, hogy végére járjon a dolognak, de a gyerekek nem mondták meg ki a bűnös, mert féltek a további zaklatásoktól. Előbb-utóbb mégis kiderült. Makarenko annyira ki volt kelve magából, hogy az asztalán lévő írógépet hozzávágta a növendékhez (nem találta el), majd egy székkel támadt rá. Ekkor már szerencsére többen lefogták és megnyugtatták.

Hirtelen ráhatás pedagógiája

A Makarenkói pofon legendájának ez lehet az egyik alappillére. A másik forrása valószínűleg a makarenkói hirtelen ráhatás pedagógiája. Ez alapján a makarenkói pedagógiából egyrészt a közösség szintjén megnyilvánuló magas fokú fegyelemre való nevelés tűnt ki elsőre, a másik pedig a hirtelen ráhatás módszere. Makarenkónál azonban sem a fegyelmezés, sem a hirtelen ráhatás módszere nem testi fenyítést jelent. Makarenko több tanulmányában leírja, hogy a testi fenyítést mélyen elítéli. A fent leírt két esetet pedagógusi pályájának mélypontjaként jellemzi. A hirtelen ráhatás pedagógiája a pedagógus részéről olyan váratlan mondatot, gesztust jelent, melynek hatására a növendék körül “megfordul a világ”, kicsúszik a lába alól a talaj. Makarenko írásaiban erre számos példát találunk. Makarenko szerint ilyenkor olyan folyamatok indulnak meg a növendékben, melyek során átgondolja eddigi viselkedését. Ennek oka, hogy valamilyen módon ellentmondásba kerül önmagával: például összeegyeztethetetlennek érzi saját ellenséges viselkedését a pedagógus váratlan nagyvonalú cselekedetével. Ilyen módon a pedagógus segít kilábalni a gyereknek a nehéz helyzetéből, méghozzá olyan módon, ahogyan direkt rábeszéléssel vagy a gyerekkel szembehelyezkedő fegyelmezéssel lehetetlen volna. Makarenko természetesen nem ezt tartotta a nevelés egyedüli módszerének, de tény, hogy sok esetben sikerrel alkalmazta. A gyermekközösségekben tapasztalható nagyfokú fegyelemmel kapcsolatban néhány megjegyzés a következő alcím alatt olvasható. A “Makarenkói pofont” tehát leginkább legendaként jellemezhetjük, mely a szájhagyomány útján terjed ma is, de valóságos alapja csupán kevés van.

Fegyelmezés

Makarenko a híres fegyelmet a kommunában kíméletesebb módszerekkel tartotta fenn, mint amilyeneket a mai Magyarországon a pedagógusok elterjedten alkalmaznak. Talán rossz kifejezés az, hogy fenntartotta, ugyanis ahogy Makarenko pedagógiája fejlődött, úgy egyre kevesebbet kellett tennie a fegyelem fenntartása érdekében. Makarenko úgy tartotta, hogy a legkiválóbb pedagógus minden erőfeszítése sem elegendő, hogy a gyerekek viselkedését folyamatos kontroll alatt tartsa, állandóan fegyelmezze őket. A folyamatos fegyelmezés heroikus, ám reménytelen erőfeszítés, mely a pedagógus minden erejét elvonja attól, hogy más fontos dolgokkal foglalkozzon, mint például a tanítás, illetve azokkal a gyerekekkel való foglalkozás, akiknek éppen különleges problémájuk van. Erre a problémára olyan megoldást javasol, miszerint a nevelés nagy részét magára a gyerekközösségre kell bízni, és ennek érdekében az iskolát maximálisan demokratizálni kell.

Forrás: wikipédia