Meg kell tanulnunk lazítani…

Makarenkóról a legtöbbeknek Magyarországon az úgynevezett “Makarenkói pofon” jut eszükbe. Valójában két eset volt a Gorkij-telep, a Kurjázs és a Dzerzsinszkij Kommuna történetében, amikor Makarnko “testi erőszakhoz” folyamodott. 1920-ban rendkívül nehéz körülmények között kezdte el megszervezni a Gorkij-telepet. A polgárháború még javában tartott, a növendékek és a személyzet élelmezése, ruhával való ellátása nem volt megoldott. A telep első növendékei félig felnőtt tizenévesek voltak, akik addig a városokban, pályaudvarokon, vonatokon lopásból tartották fenn magukat (ők voltak az akkoriban ún. fiatalkorú bűnözők). Az első hónapokban ezek a fiatalok továbbra is bejártak a városba lopni, a Gorkij-telep kevés vagyonát is széthordták, Makarenko és a két pedagógusnő (Jekatyerina Grigorjevnya és Lidocska), illetve a telep gondnoka (Kalina Ivanovics Szergyuk) nem tudták sehogy sem tudta megakadályozni ezt a tevékenységüket. A fordulópontot az az eset jelentette, amikor Makarenko felszólította a növendékeket, hogy “Gyerünk ki fát vágni, mert elfogyott a tüzelőnk!”. Erre ők gúnyosan feleltek, hogy eszük ágában sincs, hiszen a pedagógusok és a gondnok úgyis kénytelen lesz fát vágni nélkülük is. Makarenko ekkor lekevert egy pofont a gúnyolódó növendéknek, Zadorovnak. Zadorov ez után kezet nyújtott Makarenkonak, és mivel a többiek előtt is tekintélye volt, innentől kezdve a fegyelem javulásnak indult a Gorkij-telepen.

A második eset

A második esetben a Gorkij-telepen bizonyos okokból elterjedt az antiszemitizmus: a zsidó származású kisgyerekeket folyton zaklatták és bántalmazták társaik. Makarenko mindent megpróbált, hogy végére járjon a dolognak, de a gyerekek nem mondták meg ki a bűnös, mert féltek a további zaklatásoktól. Előbb-utóbb mégis kiderült. Makarenko annyira ki volt kelve magából, hogy az asztalán lévő írógépet hozzávágta a növendékhez (nem találta el), majd egy székkel támadt rá. Ekkor már szerencsére többen lefogták és megnyugtatták.

Hirtelen ráhatás pedagógiája

A Makarenkói pofon legendájának ez lehet az egyik alappillére. A másik forrása valószínűleg a makarenkói hirtelen ráhatás pedagógiája. Ez alapján a makarenkói pedagógiából egyrészt a közösség szintjén megnyilvánuló magas fokú fegyelemre való nevelés tűnt ki elsőre, a másik pedig a hirtelen ráhatás módszere. Makarenkónál azonban sem a fegyelmezés, sem a hirtelen ráhatás módszere nem testi fenyítést jelent. Makarenko több tanulmányában leírja, hogy a testi fenyítést mélyen elítéli. A fent leírt két esetet pedagógusi pályájának mélypontjaként jellemzi. A hirtelen ráhatás pedagógiája a pedagógus részéről olyan váratlan mondatot, gesztust jelent, melynek hatására a növendék körül “megfordul a világ”, kicsúszik a lába alól a talaj. Makarenko írásaiban erre számos példát találunk. Makarenko szerint ilyenkor olyan folyamatok indulnak meg a növendékben, melyek során átgondolja eddigi viselkedését. Ennek oka, hogy valamilyen módon ellentmondásba kerül önmagával: például összeegyeztethetetlennek érzi saját ellenséges viselkedését a pedagógus váratlan nagyvonalú cselekedetével. Ilyen módon a pedagógus segít kilábalni a gyereknek a nehéz helyzetéből, méghozzá olyan módon, ahogyan direkt rábeszéléssel vagy a gyerekkel szembehelyezkedő fegyelmezéssel lehetetlen volna. Makarenko természetesen nem ezt tartotta a nevelés egyedüli módszerének, de tény, hogy sok esetben sikerrel alkalmazta. A gyermekközösségekben tapasztalható nagyfokú fegyelemmel kapcsolatban néhány megjegyzés a következő alcím alatt olvasható. A “Makarenkói pofont” tehát leginkább legendaként jellemezhetjük, mely a szájhagyomány útján terjed ma is, de valóságos alapja csupán kevés van.

Fegyelmezés

Makarenko a híres fegyelmet a kommunában kíméletesebb módszerekkel tartotta fenn, mint amilyeneket a mai Magyarországon a pedagógusok elterjedten alkalmaznak. Talán rossz kifejezés az, hogy fenntartotta, ugyanis ahogy Makarenko pedagógiája fejlődött, úgy egyre kevesebbet kellett tennie a fegyelem fenntartása érdekében. Makarenko úgy tartotta, hogy a legkiválóbb pedagógus minden erőfeszítése sem elegendő, hogy a gyerekek viselkedését folyamatos kontroll alatt tartsa, állandóan fegyelmezze őket. A folyamatos fegyelmezés heroikus, ám reménytelen erőfeszítés, mely a pedagógus minden erejét elvonja attól, hogy más fontos dolgokkal foglalkozzon, mint például a tanítás, illetve azokkal a gyerekekkel való foglalkozás, akiknek éppen különleges problémájuk van. Erre a problémára olyan megoldást javasol, miszerint a nevelés nagy részét magára a gyerekközösségre kell bízni, és ennek érdekében az iskolát maximálisan demokratizálni kell.

Forrás: wikipédia

innen

Egy hete az egyik kilencedikes ismerősöm megkért, hogy segítsek egy exceles feladatban. Csupán annyi volt a feladat, hogy egy számrendszereket kezelő excel-fájlt kell készíteni. Több segítséget nem kaptak a kedves tanáruktól.

Mivel nem ismertem ilyen függvény, gyorsan utánanéztem. Az excel sugója szerint a megfelelő fg. a deb2bin, bin2deb stb. Ezek segítségével el is készítettem a megoldást, ahol külön részben le is írtam, hogy ezek a függvények csak 512-ig tudnak átváltani. A feladatot ma kapta vissza a srác, és nem lett jó. A tanár szerint a függvények németül(?) vannak, és nem tud átválltani nagy számokat. Persze a szerinte jó megoldást nem mutatta meg, csak egy állítólag általa készített fájl, ami minden számot átvált, de a függvényeket nem mondta meg. És itt durrant el az agyam. Bumm…

Úgy tudom a pedagógus azért van, hogy új ismereteket adjon át a diákjainak, és nem azért, hogy hülye kamaszként közölje a gyerekekkel, hogy “bibi az enyééém jobb!” A hülye. Sok olyan tanárról hallottam már, akik azért mert “elit” (bár ahol ez történt már közel sem elit) iskolában tanítanak, már nem is tanítanak, csak vannak, és elvárják, hogy a gyerek zseninek szülessen, és tanítson meg neki mindent a különtanár. Na, pont az ilyeneket kellene újra iskolapadba ültetni, vagy elküldeni egy zűrös iskolába, modjuk az enyémbe, én meg megyek tanítani normális gyerekek közé.

Az ilyen pedagógusok egyáltalán nem érzik hivatásuknak a tanítást, és tuti, hogy az ilyenek miatt nézik le a többieket. Pfuj…

Befejezésként csak ennyit: akinek nem inge, ne vegye magára!

I. A cigányság – nem nevezhető homogén nemzeti kisebbségnek.

Sem nyelvükben, sem szokásaikban nem egységesek, sőt, az egyes csoportok között sokszor masszív gyűlölködés van. Ugyanakkor csak a nagyon ostobák, meg a közelről érintettek tagadják a cigánybűnözés létét – és egyre inkább tudatosul a társadalomban, hogy a média süket szövegével szemben a cigányoktól tényleg félni kell. Fizikailag. Merthogy ha jön öt cigány suhanc az utcán, akkor azok megkéselnek akárkit húsz forintért, ha olyan kedvük van. Vagy éppen agyonverik azt, aki a saját hibájából az útra futó purdét elsodorja, könnyű sérülést okozva.

Szintén elterjedt immár köztudatban az élősködő életmód léte is: a gyerekcsinálás csak azért, hogy legyen segély, a mindenféle segélyek választása a munkára-tanulásra törekvés helyett, és az egyre tudatosabb követelőzés. Pandóra szelencéjét kinyitották, amikor a jogokra helyezték a hangsúlyt a kötelezettségekkel szemben, és amikor a rasszizmus megbélyegzését csak egy irányba erőltetik a ballibák. Ma már a villamoson a 15-16 éves (persze részeg) cigány suhanc már ordibáhatja, hogy “dögöljön meg az összes rohadt magyar, kitépem a szájukat!” Mert ha valaki pofánveri, két dolog történik. Egyrészt az, hogy mobilon hív még tíz hasonlót, másrészt a lekurvaanyázott magyart viszi majd el a rendőr (miután a tíz érkező gazember elverte) – és jó, ha nem cigányokkal teli cellába dugják…

Nos, Gyurcsány, aki most az MSZP-t a karanténból annak idején (sajnos…) kiengedő Demokratikus Chartához nyúlt vissza, kiengedte a szellemet a palackból – meg a cigányokat az utcára. Az ő szempontjai egyszerűek: a cigány szavazatok megvásárolhatóak, ráadásul eleve sokkal inkább szavaznak a baloldalra, mint a rendpárti jobboldalra. Hogy itt megint közbiztonság legyen? Köszönjük, nem kell, mondják Kolompárék – nekik a gázáremelés nem szempont, mert vagy segélyből fizetik (és ők mindig jogosultak lesznek a támogatásra), vagy be sincs vezetve. Na de a HÉV-vezeték, síncsavarok ellopásáért hogy 15 évre kelljen börtönbe menni, pl. közveszélyokozásért? Ugyan már! Egyszóval az előző választásokon is szépen működő baloldali térítéses láncszavaztató rendszer továbbműködtetése várható. Ennek fejében a cigányok tüntethetnek, rasszistázhatnak – főleg azokat, akik tagadják, hogy a cigánybűnözés nem önhiba nélküli, és nem egyszerűen mélyszegénység következménye.

Én is tagadom. A mélyszegénység nem vezet törvényszerűen bűnözéshez: mert ha így lenne, akkor létezne nyugdíjasbűnözés is. Csakhogy az nincs, noha a nyugdíjasok jelentős hányada kevesebb pénzből él, mint a cigányok elmaradottabbjai (szándékosan nem írom azt, hogy rosszabb körülmények között: mert a cigányság rosszabb életkörülményeiért tipikusan a három napi pénzszórás utáni kéthetes éhezés-modell a felelős, míg a kisnyugdíjas szépen beosztja, amije van).

Idézzük Póczik Szilveszter néhány mondatát, érdemes. Őt lefasisztázni nem egyszerű feladat (merthogy a fasizmusról is publikált, nem is keveset, – a cigány holocaustot is beleértve – és hát nem dicsérte…) – persze a RomNeten azért nagyjából sikerült, de hát akinek Kende a vezetékneve, attól különbet aligha várhatunk. Biztos rokona a csahos Péternek az illető nőszemély…

“Az európai romák messze alacsonyabb szociális és egészségügyi mutatókkal rendelkeznek, mint a többségi népesség átlaga. Az iskoláztatást alulértékelő és a többségi társadalmak intézményeivel való együttműködést elutasító hagyományrendszerük hátrányos helyzetbe hozza őket az oktatásban, igen magas körükben a visszamaradott, magatartási zavarokkal küszködő gyermekek aránya. Egy vizsgálat tanúsága szerint a cigány gyermekek tanulási motivációja a nem cigány hajléktalanok gyermekeinél tapasztalt igen alacsony szintet is alig éri el (Hundsalz, 1980). Jelentős körükben a vagyon elleni cselekmények száma, német rendőri források szerint egyes csoportjaik napközbeni lakásbetörésekre specializálódtak, évente a gyanúsítottak mintegy 6%-a kerül ki ebből a körből (Feuerhelm, 1987).”

Továbbá:

“A kriminalisztikában már korábban ismert volt, hogy a cigányok elkövetési módjainak vannak bizonyos minőségi és mennyiségi jellegzetességei (Lipovszki, 1973). Rövid idősorokat vizsgálva nem mutatkozott jelentős változás sem az összes roma elkövető, sem a nemek és korcsoportok szerinti, sem a cselekmények szerinti összegzésben. Ez arra utalt, hogy a cigány bűnelkövetők többnyire (70-80%) egy kriminális szubkultúrából kerülnek ki, ezt támasztotta alá a visszaesők rendkívül magas aránya is. A szakirodalom utalt a családi szervezettségre, a női, gyermek- és fiatalkorú elkövetők emelkedő arányára (Szabó, 1987). Egyes becslések a börtönnépességben a romák arányát 40-60%-ra, a fiatalkorú szabadságvesztésre elítéltek arányát 60-70%-a tették. Tapasztalat szerint a romák főleg vagyon elleni és erőszakos bűncselekményeket – zsebtolvajlás, besurranásos lopás, kisstílű rablások, lakás- és üzletbetörések, autófeltörés, gyermekek kifosztása, markecolás – követtek el (Molnár, 1988). Látszott, hogy e szubkultúra a családi körülmények miatt vagy alkalmi elkövetőként az állami gondozásba, a zárt, félig zárt intézetekbe kerülők közül kapja utánpótlását: az intézeti környezet, a pályakezdési esélyek hiánya kézenfekvővé teszi a normaszegést és a hasonló sorsúakhoz való csatlakozást. Egyes elemzők igen magasra taksálták a cigányság körében a szemérem elleni vétségek arányát, amelyekben az áldozatok nagyobb része szintén cigány nő.”

A dolog magáért beszél. Érdekes, hogy a kriminológus Póczik valahogy nemigen kerül a nyilvánosság elé, holott alapos kutatásokat végzett a cigánybűnözés témakörében. Ha a cigánybűnözés létét igenlő ember szerepelhet a tévében, akkor a lehető legtájékozatlanabbakat és legvéresszájúbbakat hívják, nem a szakembert – merthogy a csaholást könnyű cáfolni. Azt már én teszem hozzá, hogy a rendszerváltás óta a cigánybűnözés is változott. Veszélyesebbé vált. Ma már egyáltalán nem igaz, hogy a cigánybűnözők szegények. A “hagyományos” bűncselekményeiken kívül (látott-e valaki magyar csapatot itt a piros, hol a pirost játszani?) többségi pozíciót szereztek a lakásmaffiában, és a színesfémbizniszben is, már ami a lopásos-orgazdaságos verziót érinti (na, nem mintha az adócsaló fémügyi vállalkozó Kabai, Veres János haverja különb erkölcsű volna a síncsavart lopó Kalányoséknál…). A diktatúra közrendjének szétesésével tömegessé vált az üzleti célú fosztogatásuk (“egy kiló paradicsomot egy százasért” – az aluljárókban, márciusban: ki hiszi el, hogy azt maguk termelték, és ennyiért tudják adni?).

A cigánysággal tehát komoly baj van. Jelentős (felháborítóan nagy) arányban egyszerűen nem fogadják el a többségi társadalom normáit – méghozzá kirívóan, provokatív módon sértik meg azokat. Emiatt a cigányellenes érzelmek döntő többsége nem zsigeri gyűlölet vagy atavisztikus rasszizmus, hanem szimpla, félelmen – és jogos, tapasztalati félelmen – alapuló irtózás és a masszívan deviáns személyekkel szembeni elutasítás. Márpedig ezt a cigányságnak saját magának kéne – magát megjavítva – leküzdenie. Az, hogy valaki nem viselkedik utolsó bunkó módjára mindenhol, és nem azonnal üt bármilyen valós vagy vélt sérelemért, az csakis az illető személyen múlik, nem pedig máson!

Forrás

Érdekes követni, hogy egy új csoportban hogyan alakul a szocializálódás, hogyan találnak egymásra a kis csoportok. Van egy négyes banda, akik nem csinálnak egész nap semmit. Motiválni nem lehet őket. Ők meg is mondták, hogy csak azért vannak itt, hogy otthon kapják a családi pótlékot. Szép… Erre a négyes fogatra kellene hatnom valahogy, és akkor nem lenne probléma. Várom az ötleteket!

Miért is született ez a blog?

Sokadik éve pedagógusként dolgozok, és időnként jó dolog kiírni/kibeszélni a történéseket. Itt nem olvashatsz majd neveket, azt sem tudod meg, melyik iskolában dolgozom, de remélem hasznos lesz a blog, leginkább az idegszálaimnak.

Íme néhány információ a kezdetekhez:

Most kaptam először osztályt, méghozzá szakiskolait. Sokan vannak, az osztályom fele évismétlő (van aki harmadjára). Összetételben: 50-50, vagy aki rossz (illetve vérbeli pedagógus), annak 90-10.

Szeretném, ha segítenél együtt gondolkodni a problémákon, és megoldást taláni. Minden ötletet szívesen fogadok majd.

thinker